Tisztelt választók, kedves Maros megyeiek!
Lokodi Edit Emőke vagyok a megyei tanács elnöke, elnökjelöltje. Üdvözlöm Önöket honlapomon, amelyet azért indítottunk el és működtetünk munkatársaimmal együtt, hogy jobban megismerjenek, megosszam gondolataimat, jövőbeli terveimet, azokkal, akik virtuálisan bekoptatnak hozzánk.
1953. június 23-án születtem Marosvásárhelyen. Erdély szívében, ebben a sajátos városban nőttem fel, bontakoztam ki. 1972-ben érettségiztem a marosvásárhelyi 4-es számú Líceumban, majd a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Jogi karán szereztem jogász diplomát. Azért választottam az igazságszolgáltatást életpályámnak, mert elhivatottságot éreztem azért, hogy az embereken segítsek. Kötelességemnek tartottam azt, hogy kiálljak a becsületesek, az igazak, az igazságot keresők mellett. 1976-ban, még egyetemista koromban családot alapítottam. 1977-ben született meg első gyerekem Kinga, és kihelyeztek a szászrégeni Fakitermelő és Fafeldolgozó vállalathoz jogásznak. Még egy lányom született 1979-ben Emőke. 1981-ben kerültem a marosvásárhelyi ügyészségre, tárgyaló ügyészként dolgoztam. Ekkor született meg harmadik kislányom Boróka. Egészen 1991-ig dolgoztam ennél az igazságszolgáltatási intézménynél. A márciusi események rányomták bélyegüket Marosvásárhely közösségei közötti kapcsolatokra, és akkor úgy döntöttem átigazolok a Maros megyei Ügyvédi Kamarához. Ügyvédként dolgoztam 1999-ig. 1991-től az R.M.D.SZ tagjaként jogi munkámmal segítettem a megye lakóit, a Népújságnál is végeztem jogi tanácsadást. 1999 májusában ismét fordult életem kereke, a bukaresti Országos Számvevőszék Bírósági tanácsának tagja lettem. Majd 2004 júniusától a Maros Megyei Tanács elnöki tisztségét töltöm be.
Amikor a megyei önkormányzat élére kerültem voltak, akik azt mondták, nehéz feladatra vállalkoztam, hiszen ez egy kemény, férfinak való munkahely. Vállaltam a megmérettetést, a kihívást, a felelősséget mert tudtam, hogy nemcsak önmagamnak kell bizonyítanom képességeimet, hanem az egész közösségünket szolgálhatom ezáltal. Bár eddig se volt könnyű, mégis életpályám alatt bizonyítottam, hogy nő létemre, családanyaként sikerült megállnom a helyemet. Tapasztalatot szereztem az emberek ügyes-bajos dolgainak rendezésében, a számvevőszéknél pedig alapos gazdasági, közigazgatási ismeretek birtokába jutottam. Amikor elvállaltam a megyei tanács élén a közigazgatási munkát, arra gondoltam, hogy mindezt kamatoztatom majd a megye minden lakójának érdekében. Négy év alatt megyei tanácsbeli kollegáimmal, a szakapparátussal együtt sikerült felépítenünk egy jól működő közigazgatási rendszert. Mindig arra törekedtünk, hogy a polgármesterek politikai színezetétől eltekintve a lehetőségek korlátai között a 102 önkormányzatot támogassuk abban a törekvésben, hogy közösségeiknek civilizált, korszerű életkörülményeket teremtsenek. A megyei önkormányzat a helyi önkormányzatokkal együtt, több mint 80 millió euró vissza nem térintendő hitelt fordíthatott közösségfejlesztési tervek megvalósítására. Nagy kihívást jelentett az Európa Uniós tagságra való felkészülés, majd a csatlakozás utáni időszak. Romániának, azon belül Erdélynek, Maros megyének olyan addig még nem tapasztalt feladatokkal kellett megbirkóznia, mint az előcsatlakozási, majd ezt követően a strukturális alapokra kiírt pályázati rendszerek. Olyan négy éves mandátumot zárok, amely alatt Maros megye valóban, fejlődött, rohamos léptekkel zárkózott fel Európához. A megye összes községében, minden településen a helyi költségvetésből, a megyei tanács hathatós hozzájárulásával felújultak az utak, megszépültek az oktatási intézmények, a kultúrotthonok, hidak, járdák épültek, s ami a legfontosabb több száz kilométer ivóvíz-és lefolyóhálózat épült ki, korszerűsödik a hulladékgazdálkodási rendszer, s folytathatnánk a felsorolást azokról a kézzelfogható eredményekről, amelyeket mind a városon, mind pedig a falvakban lakók tapasztalhattak. Mindezek mellett fejlesztettük a megye szociális-és egészségügyi rendszerét, felkaroltuk és jelentősen támogattuk a civil szervezeteket, az egyházakat, illetve a megyei tanács hatáskörébe tartozó intézményeket. Így újíthattuk fel a marosvásárhelyi Kultúrpalotát, új székházat kapott a Maros Művészegyüttes, átszerveztük a megyei múzeumot, új közigazgatási épületbe költözött a Megyei Múzeum, a Megyei Népi Alkotások Háza, a Megyei Kulturális Igazgatóság, nemsokára új kortárs művészeti galériát nyithatunk. Mindezekről önök is meggyőződhettek.
Bizonyítottam, tudom mit kell tennem
Ezt a sikeres önkormányzati munkát szeretném folytatni, mert úgy érzem, hogy az uniós csatlakozást követően reális esélyünk van arra, hogy ha jól gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló kül-és belföldi anyagi forrásokkal, akkor továbbra is sikeresek lehetünk. Az RMDSZ a 2008-as helyhatósági választásokra egy olyan ütőképes, felkészült csapatot állított össze, amelyik a helyi tanácsokban, a települések polgármesteri hivatalainak élén, a megyei önkormányzatban képesek arra, hogy tovább folytassák az elkezdett munkát, az új jelöltek személyében pedig megújítsák az önkormányzatok tevékenységét. Továbbra is lehetőségünk van arra, hogy a községi önkormányzatoktól a parlamentig, a kormányig összeforrt láncolatot alakítsunk ki. Csak úgy érhetünk el eredményeket az elkövetkezendő sorsdöntő években, ha mindenki megerősíti a láncszemeket. Mert senki más nem fogja rendezni sajátos gondjainkat helyettünk, mint mi magunk. Önkormányzati programomban nem ígérgetek sokat, csak azt, hogy az elkezdett munkát folytatom, továbbra is közösségünk erős láncszeme leszek.
A 2008-as helyhatósági választás sorsdöntő a romániai magyarság életében.
Először a történelemben a megyei önkormányzat elnökét egyfordulós névre szóló szavazással választják meg.
Ez azt jelenti, hogy egyetlen szavazattal Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy álmainkat terveinket, valóra váltsuk. Ahhoz, hogy a megye felzárkózzon az európai régiók sorába.
Bizonyítottam, tudom mit kell tenni!
Szavazataikkal támogassanak abban az elhatározásban, hogy ezt a munkát együtt folytassuk, az önök, mindannyiunk érdekében!